2020.05.17. - Vasárnap
A Gyulafehérvári Egyházmegyében engedélyezték a szabadtéri szentmisén való részvételt.
Igazán különleges vasárnap volt. Az elmúlt időszakban, bár online bekapcsolódtunk családostól a közvetítésekbe, néha mégis üres élmény volt. Hiányzott a közösség élményétől kezdve, a közvetlen közelből hallható prédikáción keresztül, a szentáldozásig, minden...
De tudom: kellett ez az "elszakadás" ahhoz, hogy valóban ünnep legyen számomra a vasárnap.
Hosszú idő után először tudatosult bennem, hogy miért olyan különleges, miért olyan fontos megünnepelni, megszentelni az Úr napját. Ezelőtt egyértelmű volt az, hogy reggel felkelünk, elkészülünk, beülünk az autóba és elmegyünk szentmisére. Egyértelmű volt, hogy közösen énekelünk, imádkozunk, kezet fogunk. Egyértelmű volt, hogy megöleljük egymást, váltunk pár mondatot, és egyértelmű volt az, hogy utána vidámabban, feltöltődve ülünk le az asztal köré a családi ebédhez.
Az, hogy mindez egyik pillanatról a másikra megszűnt, megtanított hálásnak lenni a vasárnapokért. Megtanított arra, hogy ami most egyértelműnek tűnik, nem is biztos hogy az. Csupán hozzászoktam. Hány meg hány ilyen dolog van az életünkben, amihez annyira hozzászoktunk, hogy teljesen elfelejtjük értékelni. Pedig mennyire kellene.
A Gyulafehérvári Egyházmegyében engedélyezték a szabadtéri szentmisén való részvételt.
Igazán különleges vasárnap volt. Az elmúlt időszakban, bár online bekapcsolódtunk családostól a közvetítésekbe, néha mégis üres élmény volt. Hiányzott a közösség élményétől kezdve, a közvetlen közelből hallható prédikáción keresztül, a szentáldozásig, minden...
De tudom: kellett ez az "elszakadás" ahhoz, hogy valóban ünnep legyen számomra a vasárnap.
Hosszú idő után először tudatosult bennem, hogy miért olyan különleges, miért olyan fontos megünnepelni, megszentelni az Úr napját. Ezelőtt egyértelmű volt az, hogy reggel felkelünk, elkészülünk, beülünk az autóba és elmegyünk szentmisére. Egyértelmű volt, hogy közösen énekelünk, imádkozunk, kezet fogunk. Egyértelmű volt, hogy megöleljük egymást, váltunk pár mondatot, és egyértelmű volt az, hogy utána vidámabban, feltöltődve ülünk le az asztal köré a családi ebédhez.
Az, hogy mindez egyik pillanatról a másikra megszűnt, megtanított hálásnak lenni a vasárnapokért. Megtanított arra, hogy ami most egyértelműnek tűnik, nem is biztos hogy az. Csupán hozzászoktam. Hány meg hány ilyen dolog van az életünkben, amihez annyira hozzászoktunk, hogy teljesen elfelejtjük értékelni. Pedig mennyire kellene.
"Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik" Róm. 8,28
Nehéz időszakon megyünk keresztül? Talán igen. De ha megkeressük a szívünk a mélyén, mit tanított nekünk ez az időszak, teljesen másképp fogunk rálátni. Felfedezzük Isten akaratát az életünkben, felfedezzük, hogy miben akar fejleszteni, mit akar megmutatni, hogyan akar szeretni.
Hogy mit tanított nekem?
Megtanított ünnepelve készülődni a szentmisére, ünnepelve elmenni, ünnepelve jelen lenni, ünnepelve fordulni a többi ember fele. Egyszóval: megtanította, mit jelent a vasárnap.
Lehet, hogy esőben, lehet, hogy szájmaszkkal, lehet hogy 1,5 m távolságra egymástól, de ott vagyunk, közösen, vágyakozva és ünnepelve mindazt, ami hiányzott, mindazt, ami jó, ami Istentől való, és magát az Istent.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése