Fiatalosan Istennel

Sziasztok! :)
Ma egy igen érdekes témával készültem. A vallásról fogok írni. Nagyon röviden áttekintetem, hogy hogyan lehet fiatalosan Istennel élni. Sok ember azt gondolja, hogy a vallás megáll ott, hogy a nagymamák ülnek a templomban és egész nap imádkoznak, viszont ennek van egy másik oldala is. Isten nem csak az öreg mamáké, Isten mindenkié, és mindenki az Övé. A fiatalok körében annyira nem „elterjedt” a vallásos életmód, hacsak nem kaptak ilyenfajta neveltetést, viszont rengetegen vannak  akik életük során megtapasztalják az Úr jelenlétét függetlenül attól, hogy otthon mit hallottak.
Ez a téma, azért jött most fel bennem, mert hétvégén Budapesten voltam egy keresztény zenefesztiválon (Ez az a nap!), ahol több 10ezer fiatallal együtt tombolhattam, ugrálhattam, énekelhettem és mindeközben dicsérhettem az Urat. Igen, így is meg lehet élni a kereszténységet.

Nem kell beskatulyázni és megállni az unalmas jelzőnél. Bízom benne hogy akik olvassák, vannak köztük olyanok akik már megtapasztalták, hogy milyen vagány dolog Istennel élni. Tulajdonképpen mit is jelent ez? Egyszerű. Isten mindig arra tanította az embereket, hogy jót tegyenek, mindig a helyes utat válasszák. Tehát ebben mi is a rossz? Sokan vannak akik ennek ellenére is Istennek hátat fordítanak. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a jó ellen vannak, az ellen vannak hogy valakinek a szívében szeretet van, és szerintem ez valahogy emberileg nézve nem helytálló. Aki Istent követi az mindig a szeretetre törekszik, még azok irányába is akik rosszat tesznek vele. Én úgy gondolom, ezzel semmi probléma nincs, sőt, milyen jó lenne, ha mindenki szeretettel fordulna társai felé. Megváltozna a világ. Istennek a tanítása egyedül erre buzdít: jót tenni, jónak lenni. Abszolút pozitív töltetű ennek a tanításnak a követése.

Hogyan lehet fiatalosan megélni a vallást? Amellett, hogy mindig a jóra törekszel, jó, ha tartozol egy ifi közösséghez is, hisz ott megoszthatod a tapasztalataid, és lesz egy biztos pont az életedben, amire mindig  tudsz támaszkodni, rengeteg jó embert gyűjtesz magad köré, akik igaz barátaid lesznek, hisz szeretet van bennük, és az sosem bukik el.
Ezenkívül rengeteg keresztény programot szerveznek évente, ahová bátran elmehetsz, biztos vagyok benne hogy tárt karokkal fogadnak. Az erdélyi fiataloknak melegen ajánlom a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, ahová évente több mint 1000 fiatal látogat el, és kerül szoros kapcsolatba Istennel. Fantasztikus élmény, csodás emberek, felejthetetlen csodák. Egy próbát megér. Ha eljössz, és mégsem tetszett, megígérem, hogy teljesítem egy kívánságod. ( Bár azt hiszem senki nem távozott úgy, hogy legalább egy csodás pillanattal ne gazdagodott volna) :)

Hajrá! Aug. 15-19 💗

Több infót,képet,videót találtok erről a tábor honlapján, facebook oldalán, illetve Youtube csatornáján.

A zenefesztiválról találtok videókat az Instagram oldalamon @beus14, illetve az esemény facebook oldalán


Áldott napot! :)

Megjegyzések