Önkéntesként a CsIT-en

Amikor meghallom azt, hogy ' CsIT ', mindig hatalmasat dobban a szívem. Miért? Egyszerű. Ez az a találkozó, ahol a szívek szeretettel, örömmel, és önfeledt boldogsággal telnek meg. Nehéz megfogalmazni mindazt, amit átél ott az ember, de remélem sikerülni fog. 

Az én CsIT-es múltam 2013-ig nyúlik vissza, tehát ez volt az ötödik alkalom, hogy részt vettem a találkozón, viszont első volt önkéntesként. Nagyon örültem, hogy elhívott az Úr szolgálni. Rájöttem arra, hogy az eddigi évek alatt rengeteg mindent kaptam Istentől az emberek által, és úgy gondoltam, hogy itt az ideje annak, hogy továbbadjam mindazt, amit én megtapasztaltam, tehát jelentkeztem kiscsoportvezetőnek. Nagyon vártam már.. Számoltam a napokat, aztán naaagy nehezen elérkezett az augusztus 11. Elkezdődött az önkéntes hétvége.

Nem vagyok az az izgulós fajta, igyekeztem nyugodtan hozzáállni mindenhez, de a felkészítők alatt feljött bennem sok negatív gondolat, hogy talán mégsem vagyok kész erre, mégsem vagyok alkalmas, vannak nálam sokkal tapasztaltabbak, kevés vagyok én ehhez. És ez be is bizonyosodott. Bár kellemes csalódásként. Nem voltam kész, nem voltam alkalmas, és egyedül kevés voltam hozzá, de aztán megjelent valaki, aki azt mondta, hogy " Én nem az alkalmasokat hívom el, hanem az elhívottakat teszem alkalmassá. " Ezt a mondatot az egyik felkészítőn zártam a szívembe. Isten alkalmassá tesz.. Egyedül kevés vagyok hozzá, de vele együtt menni fog. 
Aznap este Szentlélek-hívás volt a templomban, és ( dicsőség az Úrnak ) átadtam minden félelmemet, kételyemet Isten kezébe, és akkora erőt kaptam tőle cserébe, hogy úgy éreztem most már készen állok. Kész voltam a feladatra. Kész voltam fogadni a résztvevőket tárt karokkal és reménnyel teli szívvel. 15-én érkeztek. Ekkor minket már nagyon jól felkészítettek, rengeteget készültünk, hogy számukra minden jó legyen és csodás élményekkel térjenek haza. Első este már megtörtént a várva várt pillanat, és megismertem a kiscsoportomat. Megismertem 7 csodálatos embert, akik nagyon a szívemhez nőttek, és akikért nagyon hálás vagyok. Felülmúlták minden elképzelésemet. Semmi okom nem volt az aggodalomra. 
Lelkesek, nyitottak, barátságosak és őszinték voltak.

Együtt ettünk, nevettünk, sírtunk, beszélgettünk, szerettünk.

Hamar kialakult a csoporton belüli bizalom. Meséltek családi problémákról, velük született betegségekről, csodákról, örömeikről, bánataikról, és arról, hogy mindebben, hogyan volt jelen Jézus. Hisz idejött 1000 ember, mindenki otthonról magával hozta a saját kis problémáit, és nagyon remélem, hogy úgy távoztak el a legtöbben, hogy megjegyezték: az Úr begyógyítja a sebeiket, és hiába próbálják pótolni a hiányzó darabot a szívükből bármivel is, mert " Isten alakú az űr " - énekli Pintér Béla ... És ezt az űrt nem pótolja senki és semmi rajta kívül. 
Én úgy gondolom, hogy mindenki rengeteg kinccsel térhetett haza. Az előadások felhívták a figyelmünk arra, hogy Istennek terve van velünk. Lehet hogy az út, amit tervezett néha sötét, vagy lehet hogy épp egy alagútban vagyunk, de Ő elvezet a célhoz, csak engedni kell, hogy vezessen. Én is elég érdekes módon, de megtapasztaltam pont a találkozó ideje alatt azt, hogy az én terveim nem biztos, hogy megegyeznek Isten terveivel, és ezt el kell fogadnom, hisz a Mi atyánkban minden egyes alkalommal elmondom, hogy " Legyen meg a Te akaratod! " És nem akarom, hogy ezek csak üres szavak legyenek.
Jézus útján járni ma nem egyszerű, de csodálatos. Ha szeretet van a szívedben más nem számít. Az hatalmas erőt ad. Ha Jézus benned van, jöhet bármi és bárki, mert nem tud elnyomni. S ha mégis, visszatérhetsz Istenhez és Ő felemel. Hiszem azt, hogy a találkozón nagyon sok fiatal döntött Isten mellett. És nem azért, mert sok mindennel megtömték a fejüket, hanem azért, mert megtapasztalták ez a pár nap alatt Istennek a szeretetét, megtapasztalták azt, hogy milyen önfeledten boldogok, azok a fiatalok, akik már döntöttek Isten mellett, és vágy keletkezett az ő szívükben arra, hogy ilyen boldog, erős, és elnyomhatatlan emberek, fiatalok legyenek. Hihetetlen érzés volt látni, ahogy 1000 fiatal szó szerint rohant a templom fele, hogy a Szentségimádáson, minél közelebb lehessen az Oltáriszentségben jelenlevő Jézushoz. Az az este a találkozás estéje volt.

Találkoztunk mindannyian Vele. Köszönetet mondtunk neki, dicsőítettük, tapsoltunk, tárt karokkal énekeltünk. Átadtuk magunkat, és szívünk csordultig megtelt az Atyától kapott szeretettel. Ezt megérteni és felfogni nem lehet, egyszerűen át kell élni. 

Na de hatalmas buli volt péntek este is. Aki még nem látott ilyet, remélem most rájött, a keresztény emberek is tudnak bulizni. Nem vagyunk unalmasak, nem ülünk egész nap csendben és imádkozunk. Buliztunk az Úrral, tomboltunk, ugráltunk, énekeltünk. Éltünk. 
Bízom benne, hogy a találkozó mottója ( " Ébredj és lépj ! " ) beteljesedett. Felébredtünk a szürke hétköznapokból, rájöttünk mindarra, ami igazán lényeges, és készek vagyunk lépni, cselekedni a világban, megmutatni az embereknek, hogy szeretet van bennünk, és ezt az Istentől kapott szeretetet tovább tudjuk adni az embereknek. Dicsőség az Úrnak!