Jézus meggyógyította azt, amit az orvosok nem tudtak

Hogy milyen történetet is rejt a cím? Egy hihetetlent. Pont ezért vagyok biztos abban, hogy lesztek néhányan, akik nem hiszitek majd el, de nem baj, még én is alig tudom feldolgozni, annak ellenére, hogy velem történt. De mindenképp meg szeretném osztani veletek ezt a hatalmas tapasztalatot.

Az idei CsIT-re elvárások nélkül mentem. Azt mondtam Istennek, hogy rá bízom magam és engedem, hogy azt tegyen velem, amit szeretne. Azt mondtam, hogy mindent elfogadok, és minden helyzetben az Ő akaratát fogom keresni.

Na de ekkor még csak nem is sejtettem, hogy mi minden vár rám.

5 nap telt el minden probléma nélkül, de a gonosz résen volt, és tudta mivel ronthatja el a kedvem, hogyan érheti el azt, hogy ne érezzem jól magam és a hangulatom 180 fokos fordulatot vegyen.

Valami megcsípett. Egyszerűnek hangzik, hmm? Csakhogy közel sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Viszketett, szúrt, de nem törődtem vele. Másnapra kezdett dagadni és begyulladni, így meglátogattam az egészségügyi sátrat, ahol azt mondták, hogy biztos csak szúnyogcsípés és én vakartam így el, de bekenték, és azt ígérték, holnapra elmúlik. Hát nem így volt. Már aznap estére annyira begyulladt, hogy járni nem tudtam, és 2 percnél tovább állni sem bírtam.

Amikor viszont 3 ember közölte velem, hogy egy nemrég elterjedt mérges pókot találtak a találkozó területén, végképp kétségbe estem. Elolvastam a pók csípésének tüneteit és mind megegyeztek az én tüneteimmel: szúnyogcsípésként indul, később feldagad, begyullad és elszíneződik. Hadd ne mondjam, hogy a következményei közé tartozik az is, hogy akár a végtag eltávolítására is sor kerül, ha nem kezeltetik időben.

Ne akard átélni azt az érzést, ami akkor és ott bennem volt. Úgy éreztem, ez életem legrosszabb CsIT-e. Ez lenne Istennek a terve velem ebben az évben? Oké, hogy rá bíztam magam, de rosszul esett, hogy mindezt megengedte.. Mégis semmi másba nem tudtam kapaszkodni, egyedül az imába, hiszen ígéretet tettem Istennek, mielőtt eljöttem otthonról. (Az egészségügyi sátor amúgy is kilőve, mert már a negyedik alkalom után, nem akartam fárasztani őket, úgysem tudtak volna tenni semmit ötödjére sem..) Így tehát imádkoztam. Tudtam, hogy annak legalább hatása van. Másnap reggel felkeltem, és bumm!

Nem volt semmi változás.

De nem adtam fel. Elsántikáltam a kávézóig,ahol egy kedves szervezővel, Kimivel beszéltem meg találkozót, hogy imádkozzunk együtt. Könnyek közt meséltem el neki, hogy mennyire fáj az, hogy nem tudok teljes szívvel bekapcsolódni a programokba, és a flashmob-tanulásba a fájdalmaim miatt. ( Pedig Pintérre tombolt mindenki 😔 ) Kimi meghallgatott, a kezét a lábamra helyezte, majd imádkozni kezdett. Tudtam, hogy különleges kapcsolatban van a jó Istennel, és hittem abban, hogy ez az ima meggyógyít.

Ha hiszed, ha nem, nem csalódtam.

Miközben imádkozott értem, a dagadás kezdett egyre kisebbé válni, a gyulladás és a fájdalmaim másodpercről másodpercre szűntek meg.

Leírhatatlan érzés volt. Felálltam a székből, és az arcomon levő szomorúság szemmel láthatóan hatalmas mosollyá alakult át. Nem hittem el. Pár perccel azelőtt még azzal a tudattal mentem be a kávézóba, hogy ha nem kezeltetem azt a borzalmas valamit, amivé a lábam kezdett átalakulni, akkor le fogják vágni.. De úgy jöttem ki, mint egy végtelenül boldog lány, aki ismét megtapasztalta azt, hogy Isten szereti és gondoskodik róla. A legrosszabb CsIT-emből pedig majdhogynem a legjobb lett, hisz egy valóságos csodát élhettem át. Megértettem, hogy mért engedte meg Isten, hogy valami rossz történjen velem, megértettem, hogy mért engedi meg azt a sok rosszat, ami a világban történik. Hogy az emberek végre hozzá forduljanak és meglássák, hogy egyedül Ő az, aki mindent helyre tud hozni egy szempillantás alatt.

Egy végigsírt nap után Isten letörölte a könnyeim, és 2 perc alatt meggyógyította azt, amit az orvosok nem tudtak. Mindezt azért, mert hittem.

" Amit imádságban hittel kértek, megkapjátok " Mt. 21:22

Kedves olvasó! Ha eddig kételkedtél az ima erejében, csak remélni tudom, hogy az Én történetem legalább egy kicsit is elgondolkodtatott.

A következő programpont dicsőítés, majd flashmob-tanulás volt. Életemben nem dicsőítettem még olyan hatalmas örömmel és hálával a szívemben, mint akkor, és soha nem énekeltem még annyira őszintén a flashmob-dalt, ami mostanra már teljesen új értelmet nyert számomra:

" Az én Istenem erős, hatalmas Isten,

Nincs olyan, mit Ő nem tehet! "
Pintér Béla - Az én Istenem